Szerelem projekt, nem üzleti döntés volt

2017. október 01. 17:52 - Haffner Péter

hackyourself-szalai-dora-3-928-600.jpg

Egy lány Vácról, aki már gyerekként is imádott sütni. Hiába vitte az útja a rendezvényszervezés világába, egy belső hang nem hagyta nyugodni. Olyan jó lenne egy kis üzlet, ahol a megsütött sütiket árulhatom. Hiába számtalan akadály, az álom valóra vált.

Szalai Dóra hat éve találkozott először a macaronokkal, mára pedig üzlete, a Chez Dodo, Budapest kedvenc macaronozójává vált. Történetét már sok helyen megírták. Engem viszont a sztorinál sokkal jobban érdekelt, hogyan élte meg ezt a néhány évet. Hogy tudta az álmait megvalósítani? Volt-e mély pontja és hogyan állt fel? Milyen kétségei voltak? Mi hajtotta, amikor mások már feladták volna?

7 éve még rendezvényszervezéssel foglalkoztál. Gondoltad akkor, hogy lesz egy saját kis macaron üzleted?

Még csak tervben sem volt. Annyit tudtam már egész kicsi koromban is, hogy imádok sütni. Aztán később gyűjtöttem a receptes könyveket. De hogy belőlem vállalkozó lesz és tiszteletbeli cukrász, az meg sem fordult a fejemben.

Szegényebb családból jövök, ahol a tanulás volt az egyik legfontosabb érték. Mentem végig a szokásos úton. Iskolák és nyelvvizsgák. Jó tanuló voltam, de egy „versenyistálló” iskola összes terhét cipeltem. Aztán közgazdászként végeztem és már hamar gyakornokként kezdtem dolgozni. Dolgoztam aztán multinál és pár fős cégnél is, főleg a rendezvények és a reklámok világában.

Most jól hangzana, ha azt mondanám, hogy nem is szerettem a munkám és alig vártam, hogy az álmaimat valóra váltsam, de ez nem igaz. Nagyon szerettem a munkám, jól is alakult a karrierem. Egyre fontosabb pozíciókba kerültem. Viszont tényleg imádtam a süteményeket, az édességet. És ez változtatta meg az életemet.

hackyourself-szalai-dora-macaron-2-928-500.jpg

De mégis hogyan?

2011-ben Húsvétkor egy üzletbe betérve találkoztam először a macaronnal. El is döntöttem, hogy megcsinálom, azonban ez egy nehezen elkészíthető, körülményes sütemény. Próbálkoztam, és rengetegszer nem sikerült. De nem hagytam annyiban! Nekem ne sikerülne? Majd én megmutatom!

Aztán egyre jobban sikerültek a macaronok, de még mindig nem volt tökéletes. Én viszont elég maximalista ember vagyok, nem adtam fel. A barátaim segítségével eljutottam egy párizsi tanfolyamra, ahol mindent megtanítottak, a macaron sütés összes fortélyát.

Mondjuk ez a kijutás nem is volt olyan egyszerű. Először egyáltalán írnom kellett a szervezőknek, hogy fogadjanak, mert nem is voltam cukrász. Érveltem és győzködtem. Vitt előre a szívem és a vágy, hogy sikerülni fog!

És akkor a tanfolyam után úgy döntöttél, hogy megélhetésként ezzel fogsz foglalkozni?

Egyáltalán nem gondolkoztam vállalkozásban. Először a munkatársaknak kezdtem el sütni, otthon a saját konyhámban. Viszont nagyon jók voltak a visszajelzések és egyre több megrendelés érkezett. A munka mellet a sütés azonban nagyon nehéz volt.

2013 telén már annyi megrendelés jött, hogy szabadságot kellett kivennem, hogy teljesítsem a rendeléseket. 5-6 óra alatt nagyságrendileg 80 db macaront lehet elkészíteni, de volt, amikor egyszerre több száz db-ra volt rendelés. Szinte minden nap hajnali háromig sütöttem, másnap pedig munka. Közben még elő is léptettek a munkahelyen.

Fél évig ment ez így, de teljesen kimerültem. 2014 tavaszán sírva borultam a nővérem nyakába, hogy nem bírom tovább! Akkor már sokat gondolkoztam azon, érdemes-e vállalkozást indítanom.

Mi volt a dilemmád?

Hagyjam ott a sikeres karrieremet? Lesz elég kereslet a macaronokra, ha indítok egy vállalkozást? Mindenki azt mondta körülöttem, hogy vigyázzak! Jól gondoljam meg, hogy belevágok-e egy vállalkozásba. Annak annyi kockázata van.

hackyourself-szalai-dora-1-928-500.jpg

Aztán tartottam egy előadást a macaronokról és borzasztó jól éreztem magam a bőrömben. Ezután jött Peti, az üzlettársam hívása, hogy nem szeretnék-e valamit most már komolyabban is kezdeni a macaronokkal.

És ezután már nem volt visszaút. Üzleti tervet készítettünk, elkezdtük az üzlet felújítását és közben fel is mondtam az akkori munkahelyemen.

Akkor ezután már egy nyugodtabb időszak következett?

Nagyon nem. A tervezettnél sokkal többet kellett költenünk a felújításra. Nem volt generál kivitelező, mindent magunk csináltunk. Csúszott a nyitás, közben pedig jöttek a macaron rendelések. Mert azért bevétel is kellett. 2014 végén rövid idő alatt 2000 db macaront kellett sütnöm otthon a konyhában, mindezt a kivitelezés mellett. De végül megcsináltuk, Karácsony előtt, 23-án megnyitottunk.

Mi volt a legnehezebb lelki pillanat, ahonnan nagyon nehéz volt felállni?

A nyitás előtt inkább a feladatot láttam magam előtt, nem volt idő és energia kétségbe esni. De miután kinyitottunk, volt egy nagyon nehéz időszak. Ott voltak az új és legjobb sütők, gépek. De az üzletben egyszerűen nem sikerült eladható macaront készítenem. Hiába az otthoni, jól bevált recept, a sütemények szétrepedtek. 80%-os volt a selejt arány.

Ott álltunk és egyszerűen nem hittük el, hogy mi történik. Borzasztó érzés volt! Az járt a fejemben, hogy a társam Peti, az én kis süteményeim miatt verte adósságba magát és tessék, nincs mit eladnunk! Én meg mindent feladtam, ami korábban jól ment.

De nem adtam fel, mentem előre, mint mindig az életemben! Karácsony volt, de mi a hajnali órákig kísérleteztünk. Csak az járt a fejünkben, hogy lesz megoldás. Aztán valamelyikünknek eszébe jutott a páratartalom. Ez volt a titok nyitja, otthon párásabb volt a levegő, mint az üzletben. Vettünk egy páramérőt és utána már rendben ment a sütés. Sokat erősödtünk azokban a napokban!

hackyourself-szalai-dora-macaron-928-500.jpg

És mi kellett ahhoz, hogy most itt tartsatok? Hogy „A macaron üzlet” vagytok az országban.

Sok munka és az erős hit abban, hogy jó úton járunk. Szívügyünk a macaron és ez az üzlet. Ahogy mondjuk, ez egy szerelem projekt és nem üzleti döntés. Azon sok múlt, hogy amikor nehézségek jöttek, akkor nem belesüppedtünk a gondjainkba, hanem mentünk előre. Sokszor dolgoztunk mi is hajnalig, ma már 14-en vagyunk a csapatban.

Az is fontos, hogy a legjobb minőséget szeretnénk adni, ezért az összes alapanyag első osztályú. Például a legjobb minőségű csokoládéval dolgozunk.

Ami engem illet, szerintem azért tarthatok itt, mert amikor kételkedtek az utamban, vagy ebben az egész projektben, én akkor is azt mondtam: nekem sikerülni fog, csak csinálni kell!

Mik a tervek?

Én abban hiszek, hogy a macaronozásnak van egy kultúrája. Tradíciót szeretnék teremteni a macaron számára Magyarországon. Hogy az emberek ne azért fogyasszák a süteményt, mert trendi, hanem mert egy igényes helyen, egy macaronhoz illő ital mellett katartikus élmény az egész!

Dórival élmény beszélgetni. Egy lelkes, pozitív lány, aki mindig lehetőségekben és megoldásokban gondolkodik. Egy igazi hős, aki szenvedélyével és kitartásával mutatja Neked az utat, hogy az álmok a semmiből is felépíthetőek.

komment
süti beállítások módosítása