Önbizalomhiány, halogatás, rettegés a kudarcoktól. Szeretnénk változtatni, de a gyerekkorban tapasztalt szülői mintázatok miatt ez egy cseppet sem egyszerű.
Amikor a szülő pakolja be az iskolatáskát
Rossz szülői minta. Például amikor a szülő bepakolja a gyerek helyett a táskát, vagy megírja helyette az olvasónaplót. Ahelyett, hogy elbuknánk már gyerekként azon a szinten, ahol éppen el kell buknunk, inkább túlzott védelemben és aggódásban részesülünk. Pedig ott, gyerekként még pont annyira fájna, amennyire fájhat, amiből tanulni tudnánk.
Ehelyett egy kudarcmentes, álbiztonságot nyújtó világban növünk fel. Burokban tartanak a szüleink. Aztán csodálkozunk, hogy a felnőtt korban érkező nehézségekkel nem tudunk megbirkózni. Elkerülőek leszünk, ha pedig érkezik egy kihívás nem tudunk megoldásokban gondolkozni.
A szülő a tökéleteset akarja mutatni és elérni, közben egy felelősséget nem ismerő, egy kicsit sem önálló, önbizalom hiányos, vagy éppen egy túlzott egójú gyereket nevel fel. Szabályok, elvárások és teljesítménykényszer minden mennyiségben, aztán hogy minden szép legyen kifelé, anya vagy apa mindent megcsinál a gyerek helyett.
Rossz mintákat adnak át és rögzítenek a gyerekben. A majd más megcsinálja helyetted mintát. Azt, hogy nem vagyunk felelősek a saját sorsunkért, boldogulásunkért. Így persze nem csoda, hogy amikor meg mégis cselekszünk és elbukunk, akkor nem lesz meg a megoldási mintánk a kudarcon való túllendülésre.
Amikor a gyerek a főnök
De ott egy másik véglet is, amikor nincsenek szabályok, vagy ha vannak, azok folyamatosan változnak a szülők részéről. Itt nincs túlzott védelem, itt szabadság van. Mert ugye nehogy már elfojtsuk a gyerek kreativitását. Meg nehogy már a túlzott és szigorú keretek megöljék az önállóságot.
Csakhogy a túlzott szabadság faktor miatt hiányoznak azok a szilárd pontok, kapaszkodók, amelyek kiszámíthatóságot és biztonságot nyújtanának a gyereknek. A folyton változó körülmények és az egészséges korlátok hiánya pedig parancsolgató, ördögként viselkedő gyerekeket szülnek.
A káoszos helyzetben sok a hiszti, amit pedig nehéz elviselni. Ezért végül a szülő enged, a gyerekbe pedig az a minta ég be, hogy itt ő dirigál minden szinten, elég a sikerhez egy kis nyafogás.
Amikor aztán ezek a gyerekek szembesülnek a való világ működésével, nem fogják érteni, hogy most miért nem működik a hiszti. Nem lesz meg a konstruktivitási minta, a kudarctűrő képesség pedig minimálissá válik. A következmény pedig itt is a két szélsőségben, a rendkívül túlzott egóban, vagy a szélsőségesen alacsony önbecsülésben nyilvánulhat meg.
Felnőtt korban pedig sajnos ezek állnak a hétköznapokban is jelentkező problémák mögött. Hogy nem merünk lépni, cselekedni, hogy elkerüljük a kihívásokat. Vagy hogy teljesen összezuhanunk egy számunkra negatív eseménynél, esetleg rendkívül agresszíven lépünk fel a konstruktív együttműködés helyett.
Nem létezik tökéletes nevelés vagy tökéletes szülő. Az viszont biztos, hogy a szélsőséges és következetlen szülői viselkedés, a rossz szülői mintázatok ott lesznek sajnos velünk egész életünkben. Fontos megismerni ezeket a mechanizmusokat, mert csak így van esély arra, hogy az önbecsülés még felnőtt korban is eredményesen fejleszthető legyen.
